A BOLTBAN TÁMADT ISMERŐSÉRE A HÖLGY

Garázdaság miatt indult eljárás egy 37 éves kamondi nő ellen, az Ajkai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Az eljárás adatai alapján 2020. január 10-én 15 óra 15 perckor bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy egy kamondi boltban az egyik helyi lakos korábbi nézeteltérés miatt tettleg bántalmazta az ott vásárló ismerősét. A nő fellökte a sértettet, majd amikor megpróbált felállni, több alkalommal megütötte. A bántalmazás következtében a sértett nem sérült meg.

Az üzlet alkalmazottja szétválasztotta a két nőt, és értesítette a rendőrséget.

A kiérkező rendőrök az időközben a helyszínt elhagyó 37 éves bántalmazót a bolt közelében igazoltatták, előállították az Ajkai Rendőrkapitányságra, és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.

A nyomozás vizsgálati szakaszában az Ajkai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

Facebook Comments
Close
%d blogger ezt szereti: