ÁROKBA HAJTOTT A MOTOROS, HOGY ELKERÜLJE AZ ÖTKÖZÉST -SZEMTANÚKAT KERESNEK

A balatonalmádi rendőrök a lakosság segítségét kérik.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2019. március 24-én 17 óra 17 perckor egy Setra típusú autóbusz a 7202-es számú úton közlekedett Királyszentistván felől Litér irányába. Haladása során az előtte, vele azonos irányba közlekedő mezőgazdasági vontatóból és pótkocsiból álló járműszerelvény előzésébe kezdett. A szemközti forgalmi sávban azonban vele szemből érkezett egy motoros, aki az ütközés elkerülése érdekében a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sáv padkájára hajtott, majd onnan a vízelvezető árokba sodródott. A baleset következtében a motoros és utasa megsérültek.

A Balatonalmádi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya kéri, hogy aki a fenti közúti közlekedési balesettel kapcsolatosan érdemleges információval rendelkezik, az jelentkezzen személyesen a Balatonalmádi Rendőrkapitányság épületében (8220 Balatonalmádi, Hadak útja 4-6, vagy hívja telefonon a 06-8-438-711-es, illetve a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó számok valamelyikét, vagy a névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöld számán.

forrás: police.hu indexkép: illusztráció

Facebook Comments
Close
%d blogger ezt szereti: