LETARTÓZTATTÁK A VESZPRÉMI HALÁLT OKOZÓ TESTI SÉRTÉS GYANÚSÍTOTTJÁT (VIDEÓ)

Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2019. április 19-én nem sokkal éjfél előtt egy veszprémi szórakozóhelyen két férfi szóváltásba keveredett, mely tettlegességig fajult. Dulakodni kezdtek, melynek során a gyanúsított bántalmazta a 47 éves veszprémi sértettet, aki ennek következtében elesett, és a helyszínen életét vesztette. A gyanúsított távozott a szórakozóhelyről anélkül, hogy meggyőződött volna a sértett sérüléseiről.

A nyomozók a helyszíni szemle keretében minden lehetséges nyomot rögzítettek, tárgyi bizonyítási eszközöket gyűjtöttek és széleskörű tanúkutatást végeztek.  

Ennek eredményeként a rendőrök a bejelentéstől számított egy órán belül egy másik szórakozóhelyen elfogták a 31 éves veszprémi férfit, majd előállították a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett.

Gy. Gáborral szemben – őrizetbe vétele mellett – halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, melyet az illetékes bíróság 2019. április 22-én elrendelt.

forrás: police.hu

Facebook Comments
Close
%d blogger ezt szereti: