„Lassan felkerül a korona is” – Rig Lajos a Parlamentben

Rig Lajos, Országgyűlési Képviselő „Lassan felkerül a korona is?” címmel tett fel kérdést az EMMI miniszter államtitkárának.

“November 1-én este Püspökladányban, egy kétes EU-s projekt keretében történő építkezés kerítésénél égő mécsesekből az alábbi két szó van kirakva: „jog” és „igazság”.
Vajon miért? Miért érezték azt az ott élők, hogy a szeretteik mellett a jog és az igazság sincs már köztük?
Tavaly nagy vihart kavart, mikor a nyírlaki kastélyból pszichiátriai betegeket akartak kiköltöztetni a környező településekre. A helyiek akkor azt beszélték, valamelyik fideszes oligarchának megtetszett a védett park ölelésében található barokk Tarányi-kastély, ezért lett olyan hirtelen fontos a betegek kiköltöztetése. A lakosság összefogásával sikerült megakadályoznunk ezt a szakmailag sok szempontból kifogásolható tervezetet és a háttérben meghúzódó “kastélymutyit”.
Most Püspökladány került hasonló helyzetbe. Sajnos a térségünk jelenlegi országgyűlési képviselője akkor éppúgy asszisztált a kitagolás megvalósításhoz, mint ahogy most Püspökladányban teszik. Akkor sem a lakosok érdekei számítottak, hanem a pártjuk, valamint önös érdekek, és most sem.
Tudjuk, óriási EU-s támogatás jár a betegek kiköltöztetésére és a támogatásokon kívül adókedvezmény is a kastélyok felújítására. Köztudott az is, hogy fideszes oligarchák sorra kebelezik be a vadászkastélyokat.
Kezdődött mindez Gaith Pharaon által megvásárolt seregélyesi Zichy–Hadik kastéllyal, majd nem sokkal később a turai kastély került Tiborcz István érdekkörébe. Hasonló sors várhat a rábasebesi Széchenyi-vadászkastélyra, és már Mészáros tulajdonába került a bélmegyeri vadászkastély és a sort lehetne folytatni olyan kastélyokkal is, melyekben jelenleg is betegeket gondoznak. Tennék mindezt a lakosok – kötelezően előírt – érzékenyítése és megfelelő szakember, valamint befogadó közeg nélkül, ami senkinek sem lenne jó, maximum annak, aki szemet vetett a kastélyra. A vadászkastélyokhoz persze megkaparintják a vadásztársaságokat és kitúrják a helyi vadászokat. A vadászati törvény pedig remek díszletül szolgál az ágazat bekebelezéséhez.
Eljutottunk oda, hogy miközben a „nagykirály” a várba költözik, addig a „kiskirályok” kijátsszák maguknak a vadászkastélyokat és bekebelezik a vadásztársaságokat. Lassan már tényleg csak a korona hiányzik. Meddig akarnak még átgázolni az embereken, miért veszik semmibe az érdekeiket a saját céljaik elérése miatt?”

Az előzmények itt és itt.
A felszólalás az alábbi linken megtekinthető:

Kastélyok az oligarchák kezében

„Eljutottunk oda, hogy miközben a „nagykirály” a várba költözik, addig a „kiskirályok” kijátsszák maguknak a vadászkastélyokat és bekebelezik a vadásztársaságokat.”

Facebook Comments
%d blogger ezt szereti: