Méregdrága magániskolába járatja a gyerekeit az EMMI államtitkára

Dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára milliós költségű magániskolába járatja gyerekeit-szúrta ki a 444.hu.

Ahogy sok szülő, úgy Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is büszkén posztolta ki Facebookra, hogy gyerekei hétfőn megkezdték az iskolaévet. Az ő bejegyzése annyiban tér el más szülőkétől, hogy a gyerekei egy olyan magániskolába járnak, a SEK Budapest International Schoolba, ahol fejenként közel 2 millió forintba kerül egy tanév. A fideszes-kereszténydemokrata vezetésben nem ő az egyetlen, aki az állami intézmények helyett magániskolába járatja a gyerekeit, de erről posztolni még nem nagyon lehetett látni senkit.  -írja a 444.hu

Az EMMI az a minisztérium, amely az oktatási rendszerért is felel, így minimum kérdéseket vet fel, hogy ha a kormány szerint a magyar oktatási rendszerrel nincsenek jelentős gondok, akkor miért nem az állami oktatási rendszerben tanulnak az EMMI államtitkár gyermekei? Arról nem is beszélve, hogy az iskola éves költsége nagyjából négyszerese Orbán Viktor “bevallott” megtakarításainak.

A Jobbik is megszólalt az ügyben.

„A méregdrága magániskolákban szocializálódott úgynevezett balliberális elit esetén már volt időnk megszokni, hogy miközben integrációról papolnak, aközben a „társadalmi tapasztalatszerzést” mégiscsak meghagyják az átlagos magyar állampolgároknak, és ők maguk inkább a jól védett lakóparkok mélyén emelt rózsaszín elefántcsonttornyaik magasából osztják az észt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára csatlakozott ezeknek a szemforgató farizeusoknak a hadához, hiszen miközben a fideszes kormányzat ódákat zeng arról, hogy amióta a hatalmat birtokolják, mennyivel jobban megy a közoktatás szekerének is, Dr. Szabó Tünde a gyermekeit a SEK Budapest International Schoolba, az éves szinten majdnem kétmillió forintos tandíjat követelő magániskolába járatja. De tudjuk, az Orbán-Tiborc házaspárnak sem okozott gondot a 15 milliós svájci tandíj kipengetése. Ezzel szemben a valóság az, hogy magyar családok százezreinek okoz fejfájást a szeptemberi iskolakezdés, így a gyermek ruháztatása, a tanszerek és tankönyvek megvásárlása, az osztálypénzek befizetése és az étkeztetés.

Noha a köznevelés alapvető feladata lenne, hogy növelje az esélyegyenlőséget és ezen keresztül a társadalmi mobilitást, mára szakadéknyi különbségek tátonganak az iskolai eredményesség tekintetében hazánk egyes régiói, Magyarország különféle település- és iskolatípusai között. Az alulfinanszírozott, bajaival magára hagyott magyar állami iskolarendszer törvényszerűen együtt jár a pedagógusszakma elöregedésével, az egyre jobban fenyegető tanárhiánnyal, a korai iskolaelhagyók arányának növekedésével, valamint az egyre rosszabb kompetenciaeredményekkel. Tavaly a gyermeket nevelő családok 42 százaléka létminimum alatt élt, ami egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében azt jelenti, hogy havi 262.000 forintnál kevesebből voltak kénytelenek gazdálkodni, s nekik sok esetben még egy különóra kifizetése is gondot okoz. A Jobbik véleménye szerint az ő egyetlen kitörési lehetőségüket a korszerű közoktatás jelenti. Hasznos lenne, ha erre az elitiskolákat előnyben részesítő fideszes honatyák is rádöbbennének.”

-Ander Balázs, a Jobbik országgyűlési képviselője és az oktatási bizottság alelnöke 

 

Facebook Comments
%d blogger ezt szereti: