Sneider Tamás – A Jobbik nem támogatta a képviselők fizetésemelését

Az elmúlt napokban számos, az ellenzéket lejárató hír jelent meg azzal kapcsolatban, hogy ellenzéki frakciók, köztük a Jobbik, támogatták a Fidesz javaslatát a képviselők fizetésemeléséről.

Sneider Tamás, a Jobbik elnöke ezt nyilatkozta a sajtóhírekre:

„A Jobbik nem támogatta a képviselők fizetésemelését, a törvény végszavazására nemet nyomtunk. Ha a Jobbik lenne parlamenti többségben, akkor ez a törvényjavaslat nem ment volna át. Ezzel együtt szóvívőink, nyilatkozó képviselőink mindenütt elmondták, hogy a Jobbik fő követelése továbbra is az, ami volt: emelni kell a versenyszférában adott béreket, de a 700 ezer korán kelő, keményen dolgozó állami alkalmazott fizetését is. Országgyűlési képviselőink a megnövekedett fizetésekből még többet fognak adakozni, illetve a párt anyagi helyzetének rendezéséből is komoly részt fognak vállalni.

Mindeközben a Jobbik tárgyalói nagy sikert értek el: megakadályozták a Fidesz szándékát, amely teljesen ellehetetlenítette volna a Jobbik-frakció működését. Ezzel az Országgyűlés alkalmazásában dolgozók és a Jobbik-frakció alkalmazásában álló több száz ember illetménye és munkakörülménye is rendeződhet. Ez egy olyan párt sikere, amelyik már évek óta küzdött a köztisztviselők bértáblájának növeléséért és a frakció-alkalmazottak fizetésének rendezéséért, hasonlóan a többi köz- és versenyszférában dolgozó munkavállaló béremeléséért.

Jó úton járunk tehát, hogy Magyarország legerősebb ellenzéki pártja megerősítse állásait. Dolgozunk, építkezünk, haladunk előre, és közben az igazsággal az oldalunkon tudjuk megvédeni magunkat politikai ellenfeleink hazugságaitól.”

-Sneider Tamás, a Jobbik elnöke

Facebook Comments
%d blogger ezt szereti: