Csökkent az ÁFA, nőtt az ár

Az áfakulcs mérséklése előtt annyival emelkedett a halhús ára, hogy a csökkentést az emberek pénztárcája meg sem érzi. Ugyanez volt a helyzet egy éve a tojással. Most a hőkezelt tejeknél figyelhető meg hasonló áremelkedés.

Az év első öt hónapja után kijelenthető, hogy a hal áfája hiába csökkent, annak nem volt pozitív hatása az árakra – számolta ki az mfor.hu. Sőt, teszi hozzá a gazdasági szakportál, egy kiló pontyszelet még drágább is, mint egy évvel ezelőtt. A lap a KSH adataira hivatkozik, mely szerint idén májusban 2000 forint volt egy kiló ponty átlagára, ami 5 százalékos áfakulccsal adózik, míg tavaly – még magasabb, 27 százalékos áfakulcs mellett – 1900 forintba került ez a fajta halhús.

Pedig az egyik indoka az áfacsökkentésnek a korszerűbb, egészségesebb étrend vonzóbbá tétele volt. A halhús ugyanis nagyon egészséges, tápláló, de nem hizlal – teszi hozzá az mfor.hu.

Emlékeztetnek, nem minden estben megy át az adócsökkentés hatása a termék árára. Ezt a gazdasági tárca ismerte el egy, az EU-nak készített jelentésében. Ebben leírták, hogy a kereskedők lenyelték az áfacsökkentés jelentette különbséget, a profitjukat növelték inkább, vagy a működtetésre fordították, ahelyett, hogy átengedték volna a fogyasztóknak. Ez történt például a vendéglátásban.

Az mfor.hu a halhús esetét a tojáséval állította párhuzamba. Utóbbi termék áfáját tavaly január 1-jével csökkentették 5 százalékra, de míg a magasabb áfakulcs idején 359-389 forint között alakult egy tízdarabos csomag ára, az áfacsökkentés utáni ár 359-544 forint közé emelkedett a statisztikai hivatal adatai szerint.

Az árak és az áfakulcs közti össze(nem)függés azért lett újra téma, mert az adótörvények tervezete szerint a hőkezelt (ESL, UHT) tejek áfakulcsa jövőre 5 százalékra csökken. 

Az mfor.hu már most megjegyzi: 1 liter 1,5 százalékos zsírtartalmú tejért tavaly májusban 202, idén májusban pedig már már 235 forintot kellett kifizetni. A 2,8 százalékos zsírtartalmú hőkezelt tej esetében is megfigyelhető az áremelkedés: a tavaly májusi 213 forintos literenkénti ár idén májusra 250 forintra kúszott fel.

Vagyis az áfacsökkentés ezen a piacon is csak arra lehet majd elég, hogy az árak visszaálljanak az áfacsökkentés előtti időszak – a 2017-es év – szintjére

– vonja le a tanulságot a gazdasági szaklap.

alfahir.hu

Facebook Comments
%d blogger ezt szereti: