Nem szabad ilyen hülyeséget csinálni: Metróalagútban sétálgattak a fiatalok

Budapest- három srác úgy gondolta, hogy remek ötlet lesz a metróalagútban sétálgatni…

 

A budapesti nyomozók bíróság elé állítási javaslattal zárták annak a két fiatal férfinak és 16 éves társuknak az ügyét, akik bementek az alagútba és ezzel megzavarták a metró működését.

A nyomozás adatai szerint a 18 éves pátyi T. Péter, a 18 éves budakeszi O. Róbert és társuk, egy 16 éves budapesti fiú 2017. december 25-én este Budapest X. kerületében, a Pillangó utcai metrómegálló közelében átmászott a kerítésen, majd a sínek mellett besétált a metróalagútba. A biztonsági őr ezt észrevette és feszültségmentesítette a metró pályaszakaszát. Ennek eredményeként a metróközlekedés szünetelt és az utasok szállításához pótlóbuszokat kellett beállítani a forgalomba.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Betörési Osztálya munkatársai a csoportosan elkövetett közérdekű üzem működésének megzavarása miatt folytatott eljárást befejezték és az ügyben keletkezett iratokat a napokban bíróság elé állítási javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére.

 Forrás: Rendőrség
Facebook Comments
Close
%d blogger ezt szereti: