A miniszter a lakosokra hárítaná a felelősséget vadkár ügyben

Egyre több problémát okoznak a vadak a Balaton-felvidéken, az illetékes szervek csak egymásra mutogatnak, a helyi lakosok és gazdák pedig tehetetlenek. Rig Lajos országgyűlési képviselő felkarolta az ügyet, mivel egyre több gazda kereste meg a növekvő mértékű vadkárok miatt.

A főleg vaddisznók okozta károk egyaránt jelentkeznek belterületen és külterületen. A Balaton környéki településekre rendszeresen bejárnak a vadak, kárt tesznek az ingatlanokban, fákban, riadalmat keltenek a lakosságban, egyre gyakrabban okoznak közúti baleseteket is. A mező- és erdőgazdasági földeken komoly pusztítást végeznek az állatok, melyről hiába értesítették a vadászatra jogosultakat, érdemi intézkedés nem történt.

Rig Lajos elmondta:

“Többen is megkerestek hasonló problémákkal, amelyek a helyi vadgazdálkodással függnek össze. A vadkárokat és vadászati károkat elsősorban a területen vadászatra jogosultnak kell megelőznie, a felmerült károkat meg kell térítenie. Sajnos elmondhatjuk, hogy ennek a kötelezettségnek nem tesznek eleget. Egyik gazda – aki hozzám fordult – vegyszeres vadriasztókat alkalmazott, csemetéire törzsvédőt húzott, különböző vadriasztó berendezéseket telepített, amelyek több százezer forintos kiadást jelentettek, rendszeresen ellenőrzi a területeit és emellett értesítette az illetékes vadásztársaságot a károkról. Hiába minden igyekezete, a vadak folyton károkat okoznak, a vadásztársaság pedig nem segít. Felháborítónak tartom, hogy az illetékes miniszter – akihez több alkalommal is írásbeli kérdéssel fordultam – úgy gondolja, hogy a helyi rendetlen lakosok, gazdák vonzzák a vadakat. Egyszerűen hárítják a felelősséget. A törvényen alapuló vadgazdálkodási feladatokat kellene megfelelően ellátni, odafigyelve a helyi panaszokra és igényekre.”

A képviselő szerint nagyon sok embert érint a probléma, ezért nem szabad annyiban hagyni az ügyet. Ismét megkereste Dr. Fazekas Sándor minisztert, mivel előző válaszait elfogadhatatlannak találta.

A képviselő újabb kérdése az ügyben:

(Az első írásbeli kérdés és válasz, és a második írásbeli kérdés és válasz a linkekre kattintva megtekinthető.)

 

Facebook Comments
%d blogger ezt szereti: