Rig Lajos szerint magasabb szociális bérek és életpályamodell szükséges

A szociális szférában dolgozók a legkisebb jövedelműek közé tartoznak az országban. Hiába küzdenek évek óta tisztességes bérekért és életpálymodellért, nem javul a munkavállalók helyzete. A túlterhelés és az alacsony bérek miatt egyre nagyobb a szakemberhiány az ágazatban, csak a szociális szféra dolgozóinak hivatástudata tartja még egyben a szociális rendszert.

Jogos kérésként felmerült, hogy a szociális dolgozókra is terjesszék ki az egészségügyi bértábla hatályát, hiszen gyakran azonos feladatokért (pl.: ápolás, gondozás) jóval kevesebbet keresnek a szociális ágazatban tevékenykedők, mint az egészségügyi dolgozók.

Év elején számos védőnő fordult levélben a döntéshozókhoz elkeseredettségében, hiszen a jövedelmi helyzetük nem változott érdemlegesen az elmúlt években. A térség országgyűlési képviselője, Rig Lajos is rengeteg megkeresést kapott, így a parlament falai között is kiállt a szociális dolgozók érdekében.

Rig Lajos írásbeli kérdést is intézett a kormány tagjához:

“Egy olyan szakmával bánnak méltatlanul, amely hungarikum, hiszen 2013-ban a Magyar Védőnői Szolgálat a Magyar Örökségi Díjat is elnyerte. Ne felejtsük el, milyen nagy felelősséggel és áldozatos munkával járó tevékenységet végeznek védőnőink, és becsüljük meg őket kellőképpen, hiszen a magyar családok egészséges életvitelét támogatják és segítik elő.”

Erre érkező válasz:

A tapolcai politikus képviselőtársaival határozati javaslatot is nyújtott be a bérrendezés érdekében, azonban a kormánypárti képviselők nem támogatták a kezdeményezést.

Rig Lajos a krónikus ágyak kiszervezése kapcsán is többször felszólalt, felhívva a figyelmet a tervezet gyenge pontjaira óvva intette a kormányzatot az elhamarkodott lépésektől. Szerinte az így is túlterhelt szociális szféra nem készült fel ilyen mértékű feladatbővülésre.

Tavaly a kormány kezdeményezte, hogy november 12-e, a szociális munka napja egyben munkaszüneti nap is legyen a területen dolgozóknak. Rig Lajos is támogatta a javaslatot, azonban sérelmezte, hogy egyben a köztisztviselők munkaszüneti napját elvette a kormány.

Az általános vitán a képviselőtől elhangzott:

“Mik a követeléseik? A bérfejlesztés, és ezt nem akarom megismételni. Ha államtitkár úr behunyja a szemét, mélyen magába néz, és őszintén szeretne válaszolni, akkor azt mondja, hogy igen, képviselő úr, igaza van, kell ez a béremelés, ezért harcolunk, és ezt jövőre megadjuk nekik. November 12‑e jövőre vasárnapra fog esni. Lehet, hogy ez demagógia, de a következő év után a 2018-as év választás. Ez kevés lesz a szociális dolgozóknak. A szociális dolgozóknak első lépcsőben a béremelés, az életpályamodell, ami már régóta várat magára, és ez a pihenőnap.”

A képviselő ugyancsak sokat foglalkozott a szociális intézményeket érintő, a lakosság körében nagy felháborodást keltő kitagolás tervezetről, amelyről korábban már részletesen beszámoltunk:

Sajtótájékoztató a kormányrendelet mögé bújtatott kastélymutyiról

Az idei szociális munka napját a Tapolca és térsége szociális dolgozói a városi moziban ünnepelték meg, melyre Rig Lajost is meghívták. A képviselő beszédében elmondta:

“Magyarország lakosságának közel egyharmada igényel valamiféle szociális kezelést, gondozást. Sokat köszönhetnek a szférában dolgozóknak a szegénységben élő családok, az árvák, az idősek, a hajléktalanok, a fogyatékkal élők, a szenvedélybetegek és egyéb rászorulók. Nehéz kihívásokkal teli, de nemes kihívást választottak maguknak a szociális dolgozók, és szégyenletes, hogy azok kapják a legkevesebb jövedelmet, akiknek a munkája az, hogy másokon segítsenek, akiknek a társadalmi szerepe kiemelkedő.”

Fotó: Töreky László

Facebook Comments
Close
%d blogger ezt szereti: