Roma tehetségkutató versenyt rendezett a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A gyerekek ének, tánc, vers és mese, valamint hangszeres előadás kategóriákban mutatták meg tehetségüket.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság 2017. szeptember 22-én Veszprémben, a főkapitányság színháztermében rendezte meg a Ki mit tud? elnevezésű versenyét, melyen roma származású fiatalok mutathatták meg tehetségüket.

A rendezvényen általános és középiskolás gyerekek ének, tánc, vers és mese, valamint hangszeres előadás kategóriákban mérhették össze tudásukat. A eseményen dr. Tarcsa Csaba rendőr dandártábornok, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője köszöntötte a megjelenteket, és beszédében kiemelte, hogy a verseny kitűnő alkalmat ad a tehetségek felkarolására.

A Vándorfi László (igazgató, Pannon Várszínház), Halas Adelaida (színművész, Petőfi Színház), Szőke Kavinszki András (vezető bábszínész, Kabóca Bábszínház) és Vetzl Áron (tánckarvezető, Veszprém-Bakony Táncegyüttes) alkotta szakmai zsűri több mint 30 produkció közül választotta ki azt az egyet, amely Veszprém megyét képviseli majd az országos megmérettetésen.

Az ének kategória helyezettjei:

  1. Kalányos Mária, aki egyben a zsűri szavazata alapján az országos döntőbe jutott.
  2. Farkas Károly
  3. Orsós Laura Mónika

A vers és próza kategória helyezettjei:

  1. Bakos Noémi
  2. Orbán Bianka
  3. László Mátyás

A tánc kategória helyezettjei:

  1. Heizler László
  2. Horváth Vivien és Horváth Márk
  3. Oláh Bence

A hangszeres kategória helyezettjei:

  1. Török Vivien
  2. Orsós Julianna
  3. Török Laura

 

Forrás: police.hu

 

 

Facebook Comments
Close
%d blogger ezt szereti: