Rig Lajos a Földművelésügyi Minisztériumban egyeztetett az ajkai koromügyben

Rig Lajos tegnap a Földművelésügyi Minisztériumban járt, hogy Dr. Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkárral egyeztessen az ajkai erőmű környezetszennyezése ügyében. A helyettes államtitkár megbetegedése miatt Dr. Dobi Bálint főosztályvezető és munkatársai fogadták a képviselőt. A találkozóról és a következő lépésekről kérdeztük Rig Lajost.

Hogyan áll a minisztérium a kérdéshez?

Nagyon hasznos volt a tegnapi megbeszélés, Dobi főosztályvezető úr is ismeri a problémát, így arra fektettük a hangsúlyt, hogy milyen megoldási lehetőségeink vannak. A Dr. Fazekas Sándor miniszternek benyújtott írásbeli kérdésem megvizsgálták, látták a lakosok tapasztalatait, tudják, hogy a probléma valós, így az államtitkárság együttműködést ígért.

Ha ilyen nyilvánvaló a probléma, akkor hogy állhat fenn még mindig?

A fő probléma az erőmű és a környezetvédelmi hatóság jogértelmezése és a jogszabályok betartatásának hiánya. A kormányhivatalnak kellene megfelelő intézkedéseket hozni, ehhez pedig az kell, hogy számokban mérhető bizonyíték legyen az erőmű környezetszennyezésére. Éppen ezért megkerestem Benczik Zsoltot, a Veszprémi Járási Hivatal vezetőjét és a személyes egyeztetés mellett Ajkán 24 órás ellenőrzést kértem, hiszen az eddigi mérések időpontjában érdekes módon sosem volt detektálható határérték túllépés. Papírforma szerint tehát minden rendben, persze tudjuk nagyon jól, hogy a valóságban ez nem igaz.

Hogyan kellene helyesen értelmezni a jogszabályokat?

Elhangzott a tegnapi megbeszélés során, hogy az erőmű helyes működése esetén egyáltalán nem kellene pernyének elhagynia a kéményeket. A korszerűtlen technológia, a helytelen működés okozza a pernyehullást, amelyet a megfelelő fejlesztésekkel meg lehetne szüntetni. Az erőmű egyértelműen nem érdekelt ebben, nem hajlandó a szükséges intézkedéseket megtenni, így hatósági eszközökkel kellene rászorítani a jogszerű tevékenység folytatására. Sokszor hivatkozott mind az erőmű, mind a kormányhivatal illetékes szerve arra, hogy évi 120 óra határérték túllépés engedélyezett. Ez így ebben a formában nem igaz, hiszen ez a maximum 120 óra túllépés csak a bejelentett füstgáztisztító berendezés üzemzavara esetén lehetséges, amibe nem tartozik bele az indítás és leállás időtartama. Ugyancsak rögzíti a jogszabály, hogy a normál üzemmenetet 24 órán belül vissza kell állítani, ha ez nem lehetséges, át kell állni másik tüzelőanyagra, vagy a terhelést olyan mértékben kell csökkenteni, amely a határértékek betartását eredményezik, végső esetben pedig a tüzelőberendezést le kell állítani. Ettől eltérni csak a környezetvédelmi hatóság kifejezett engedélyével lehet, ha távhőszolgáltatási kötelezettség áll fenn.

Mikor várható érdemi előrelépés az ügyben?

Remélem, hogy a kormányhivatallal történő egyeztetésem és az államtitkárság nyomásgyakorlása is meghozza az eredményét, azonban bízunk abban is, hogy az októberben történő tulajdonosváltás is hamar javít a helyzeten, hiszen a Veolia már korábban példás beruházást hajtott végre a pécsi üzem esetében is, hogy megszűnjenek a korszerűtlenségből fakadó problémák.

Itt megtekinthető Rig Lajos videóüzenete, amelyet a találkozó után töltött fel közösségi oldalára:

Facebook Comments
%d blogger ezt szereti: