Knofloch János rendőr törzsőrmester, Pap Gábor címzetes rendőr törzszászlós, Szabó Péter címzetes rendőr főhadnagy, Zanati Gyula címzetes rendőr őrnagy

Főkapitányi elismerés a kiemelkedő munkáért

Tárgyjutalomban részesültek a Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy orvvadásszal szembeni szakszerű intézkedésükért.

Dr. Tarcsa Csaba rendőr dandártábornok, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2017. június 22-én kiemelkedő helytállásukért elismerésben részesített öt veszprémi egyenruhást. A tárgyjutalmat Anda György rendőr ezredes rendészeti főkapitány helyettes adta át.

Az eljárás adatai szerint Knofloch János rendőr főtörzsőrmester és Kelemen Gyula rendőr főtörzsőrmester körzeti megbízottak 2017. június 12-én este visszatartottak egy férfit a Pula és Öcs közötti erdőterületen, aki egy saját maga által, illegálisan készített vadetetőnél kukoricát szórt ki. A rendőrök az etető mellett egy mesterséges búvóhelyet is találtak, benne vadászatra utaló eszközökkel. A rendőrök a 44 éves férfit bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra és gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás során Zanati Gyula címzetes rendőr őrnagy kiemelt főnyomozó, Szabó Péter címzetes rendőr főhadnagy főnyomozó és Pap Gábor címzetes rendőr törzszászlós nyomozó az adatgyűjtésük eredményeként megállapították, hogy a férfi olyan területre építette az etetőt, melyre az illetékes vadásztársaság vadászati engedélyt és vadetető üzemeltetésére engedélyt nem adott ki. A rendőrök a házkutatás során trófeákat és mintegy 40 kilogramm vadhúst találtak, valamint olyan lőfegyvereket és több tucat lőszert, melyek tartására a férfi engedéllyel nem rendelkezett.

A gyanúsított ellen lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűntett, orvvadászat bűntett és lopás bűntett miatt indított eljárást a Veszprémi Rendőrkapitányság.

Forrás: police.hu

Facebook Comments
Close
%d blogger ezt szereti: