Szent Lászlóról nyílt kiállítás a Múzeumok éjszakáján Veszprémben

Szent Lászlóról szóló kiállítás nyílt a Múzeumok éjszakáján a veszprémi Szent Imre piarista és helyőrségi templomban szombaton a Szent László-emlékévhez kapcsolódóan.

Köszöntőjében Márfi Gyula veszprémi érsek az 1077 és 1095 közt uralkodó Szent László alakjáról felidézte: megvolt benne a hősies bátorság és az alázat, emellett szigorú igazságosság és irgalmasság jellemezte uralkodását.

Az érsek úgy fogalmazott: “Szent László egyesítette magában az európaiságot és a magyarságot, és bizonyította, hogy a hazaszeretet és az Európa-szeretet összeegyeztethető”. Emellett arról is tanúságot tett, hogy lehet jó magyarnak és keresztényeknek lenni – tette hozzá Márfi Gyula.

A kiállítást megnyitó Medgyesy S. Norbert művelődéstörténész, a Szent László Társulat társelnöke a szent király nevéhez fűződő templomépítéseket, valamint a templomok körüli temetkezéssel kapcsolatos törvénykezéseit emelte ki, s azt, hogy az uralkodó huszonöt ünnep megtartását rendelte el. Neki köszönhetjük Nagyboldogasszony ünnepét, nevéhez kapcsolódik István király és Imre herceg szentté avatása is – tette hozzá.

A tárlatról annak kurátora, H. Kolba Judit régész-muzeológus, a Magyar Nemzeti Múzeum nyugalmazott főosztályvezetője elmondta: főként könyvekből, feljegyzésekből, kiadványokból idézik fel Szent László életének legfontosabb mozzanatait. Az október végéig látogatható kiállításon Mudrák Attila és Kövesdi Róka Lajos fotóművészek felvételei is szerepelnek.

Forrás: MTI

 

Facebook Comments
%d blogger ezt szereti: