Biztonságos közlekedés a cél

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Autóklub és a Magyar Közlekedési Szövetség

A közlekedésbiztonság és a közlekedéskultúra javítása érdekében együttműködési megállapodást kötött a Magyar Autóklub és a Magyar Közlekedési Szövetség  – jelentették be a felek sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Hatala József, a Magyar Autóklub elnöke elmondta, hogy a megállapodással közösen hívják fel a közlekedés szereplőinek figyelmét a kulturált, egymást támogató közlekedés fontosságára, a közlekedésbiztonság és közlekedéskultúra javításáért pedig programokat, rendezvényeket szerveznek.
Várszegi Gyula, a Magyar Közlekedési Szövetség elnöke hozzátette, hogy az együttműködési megállapodással közösen képviselik a kulturált közlekedést, és csatlakoznak május 11-én a közlekedési kultúra napjához.
Bíró József, a Közlekedéstudományi Egyesület főtitkárhelyettese kiemelte, hogy Magyarország közlekedésbiztonsága jelentősen javult az utóbbi másfél évtizedben, 2001-ben mintegy 1200 ember halt meg közlekedési balesetben, ez a szám 2016-ra a felére csökkent. Hozzátette, hogy a javuló tendencia megtorpant, új eszközökre, módszerekre és összefogásra van szükség, hogy még tovább csökkenjen a halálos balesetek száma.


Bíró József ismertette a magyar társadalom közlekedési kultúrájáról és közlekedésbiztonságáról szóló 2016-os reprezentatív közvélemény-kutatás főbb eredményeit. A telefonos adatfelvételt ezer, véletlenszerűen kiválasztott, 18 éven felüli ember megkérdezésével az egyesület megbízásából a SzondaPhone Kft. készítette.
A megkérdezettek a közlekedés legkulturáltabb szereplőinek az utasokat tartják, őket követik a személygépkocsi-vezetők, míg a motorkerékpárosok és kerékpárosok megítélése kulturáltság szempontjából a legrosszabb.
A válaszadók baleseti kockázat szempontjából a legveszélyesebbnek ítélték a sötétben kivilágítás nélküli kerékpározást, de kifejezetten magas kockázatúnak tartották a járművezetés közbeni internetezést, valamint a bukósisak nélküli motorozást is.
A felmérés alapján a magyar társadalom a közlekedésbiztonság növelését leginkább a rendőrségtől várja, ezt követi az egyének és az állam felelősségvállalása, de a válaszadók szerint az önkormányzatok és a civil szervezetek is hatással lehetnek a balesetek számának csökkentésére.
A megkérdezettek 20 százaléka hallott már a közlekedési kultúra napja programsorozatról, 80 százalékuk pedig hasznosnak tartja, hogy évente legalább egy alkalommal a közfigyelem a közlekedési kultúrára irányuljon.
Bíró József hangsúlyozta, hogy a biztonságos és a kulturált közlekedés összefügg egymással, a járművekkel csak akkor lehet biztonságosan és konfliktusmentesen közlekedni, ha előzékeny és szabálykövető a közlekedési szereplő magatartása.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szerint az együttműködés, a kölcsönös odafigyelés a kulcs a közlekedési balesetek elkerüléséhez.

A Magyar Autóklub a közlekedési balesetek számának csökkentése érdekében egy speciális oktatási egységgel járja az országot 2006-tól kezdődően. Az idei évben a megyeszékhelyek közül 2017. március 28-án 11 órakor Veszprémben vette kezdetét a kétnapos program.

A „Biztonságosan közlekedni egy életúton” rendezvény megnyitóján Dr. Tarcsa Csaba rendőr dandártábornok hangsúlyozta, hogy a fiatalok körében a közlekedési szabályok elsajátításában a legfontosabb módszer a nevelés. A gyermekekben az alapvető közlekedési normákon, ismereteken keresztül a szabálykövető magatartás fontosságát erősítsük a mindennapi közlekedés során. A közlekedésbiztonsági program elsősorban gyakorlatorientált élményközpontú, amely az átélt tapasztalatokon keresztül épül be a készségszintű emlékezetbe, a mindennapi közlekedésbe. A megjelent diákok az elméleti oktatást követően a gyakorlatban is bizonyíthatták rátermettségüket.

Forrás: MTI és police.hu

Facebook Comments
Close
%d blogger ezt szereti: