Óvatosan közlekedjenek- ez történt tegnap a megye útjain és közterein

Óvatosan közlekedjenek- ez történt tegnap a megye útjain és közterein

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában (január 2-3)  a 3 könnyű személyi sérüléssel járó, valamint 3 anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Az egyenruhások 11 főt fogtak el és 17 főt állítottak elő bűncselekmény, illetve szabálysértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Éppen ezért, és ebből okulva érdemes megfontolni a Rendőrség jó tanácsait:

Hétvégére havazás, hószállingózás is várható, több helyen téli útviszonyokra kell számítaniuk a járművezetőknek. A rossz látási viszonyok és csúszós utak jelentősen nehezítik a közlekedést.

A téli időszakban a közlekedésben a legtöbb problémát a csúszós utak és a romló látási viszonyok jelentik. Lényeges, hogy mindenki alkalmazkodjon ezekhez a körülményekhez, ugyanis a közúti balesetek jellemző oka, hogy a járművezetők nem az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően vesznek részt a forgalomban.

Főleg éjszaka, de nagyon gyakran a nappali órákban is jellemző lesz a fagypont alatti hőmérséklet. A száraz és nedves útszakaszok hirtelen válthatják egymást, ami fokozott óvatosságot és figyelmet kíván a sofőröktől. A téli útviszonyok között nagyobb követési távolságot kell tartani, figyelemmel kell lenni a megnőtt fékútra, a megváltozott manőverezési képességre, a gumiabroncsok csökkent tapadására! Rossz manőverezés esetén így a hibák könnyebben korrigálhatóak.

Havas, latyakos időben, amikor a járda mellett áll vagy folyik a víz, nehéz az úttesten átkelni. A gyalogos ilyenkor jellemzően arra figyel, hogy ne lépjen a tócsába. Az autósnak számítania kell arra, hogy a járda szélén leszegett fejjel álló gyalogos a következő pillanatban az úttestre, a jármű elé kerülhet. Lakott területen kívül és belül egyaránt vigyázzunk az úttest mellett haladó gyalogosokra, kiemelten a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek, iskolák, buszmegállók környékén!

A rendőrség kéri az úton lévőket, hogy a megváltozott időjárási viszonyoknak megfelelően, fokozott figyelemmel és körültekintően közlekedjenek, különösen figyeljenek a gyalogosokra, kerékpárosokra!

Facebook Comments
%d blogger ezt szereti: