Szigorúan titkos jelöltek Tapolcán

Szigorúan titkos jelöltek Tapolcán-Közlemény

Augusztus 30-án ismét időközi választást tartanak Tapolcán, mivel Rig Lajos országgyűlési képviselő összeférhetetlenség miatt távozott a városi képviselő-testületből, Dobó Zoltán, a város jobbikos polgármestere pedig lemondott az egyéni választókerületben szerzett mandátumáról. A 3-as és 5-ös választókörzetben néhány, pártok által támogatott jelölt mellett “független” jelöltek is indulnak.

Az álfüggetlen jelöltek mögött valójában a kormánypárt áll, mivel a Fidesz érzékelve a városban tapasztalható ellenséges hangulatot, független jelöltek mögé bújt, ráadásul a Jobbik kampánytémáit felhasználva igyekszik megvezetni a lakosságot. A helyi fideszes képviselők, illetve a Fideszhez köthető független képviselők jelenleg is bojkottálják a képviselő-testület munkáját, így pedig a város működését. A hivatalosan “független” jelöltek a valóságban azonban annyira függetlenek, hogy a helyi Fidesz Facebook-profilján kampányolnak az érdekükben, így vélhetően megválasztásuk esetén is függő viszonyban lesznek a Fidesszel. Azt teszik majd amit a helyi frakcióvezetőjük – a volt polgármester – mond, vagyis jelentősen megnehezítik a város működését.

Kérjük a tapolcai választópolgárokat, hogy ne hagyják magukat megvezetni, mert rendkívül fontos, hogy egy egységes testület álljon fel, hogy azokat a gondolatokat, terveket, amelyek megfogalmazódtak a tavaly októberi választás előtt és után végig is tudja vinni a jobbikos városvezetés az ötéves ciklus alatt.- zárul a Jobbikos polgármester és országgyűlési képviselő közleménye

Dobó Zoltán polgármester és Rig Lajos országgyűlési képviselő

Forrás:MTI.hu/ 8300.hu grafika

Facebook Comments
%d blogger ezt szereti: